2009. február 24., kedd

Lorea Top 8 kiegészítők

1. Nagyvárosi élet:
Az utolsó kiegészítő nálam mindent vitt, ezért ez került az első helyre és innen már nem kerül lejjebb.:) Teljesen lenyűgözött a sok újdonság, rengeteg új cselekvési lehetőség, a sok szép tárgy, a változatos háztípusok és a különböző lehetőségek, amiket ez a játék adott. Itt megtapasztalhatjuk a luxust, saját helikopter leszállóval, lakájjal, de a nyomort is, beázott plafonú lakókocsi parkban és ez a változatosság szerintem nagy előnye ennek a kiegészítőnek. Kiélhetjük művészi előadói hajlamunkat a helyi lokálban, megtapasztalhatjuk a társasházi élet előnyeit és hátrányát, a zajos vagy panaszkodó szomszédokat, de a segítő készséget, hogy amíg dolgozunk, a szomszéd vigyáz a csemeténkre.:) Sosem szerettem a természetfeletti lényeket a sims játékokban, nem is játszottam velük, ez az első kiegészítő, amiben még ez is szórakoztató, hiszen lehetünk jóságos és gonosz boszorkák is, csak rajtunk áll. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi újat tartogat ez a játék, mint a játszóterek, a fog és arcmosás, a plafon, a háziúr, a breaktáncosok, az új köszöntési módok és a szobatársak, akik igencsak szórakoztatóvá teszik a játékot.

2-3. Évszakok:
Holtversenyben áll a második és a harmadik hely. Ez az első kiegészítő, ami elérte, hogy ne csak Pleasentview-val játsszak.:) Az Évszakok megjelenése után szinte csak Virágvégével játszottam. Hihetetlenül tetszett a falusi hangulata, a zöldség és gyümölcstermelés, amivel városi létemre csak itt találkozok.:) Persze ezen kívül nagyszerű újítás az évszakok és az időjárás-változás megjelenése is, de engem inkább az új tárgyak és cselekvési lehetőségek nyűgöztek le.

2-3. Szabadidő:
Nagyon ötletes kiegészítő a Szabadidő, szintén elérte, hogy az új szomszédsággal, Aholjóval játsszak, ahol tényleg jó.:) Széles skálán lehet választani a jobbnál jobb hobbik közül és érdekes, új tárgyakból sincs hiány és a különböző versenyek, rengeteg új opció is igencsak feldobta a játékot. Nagyon megkönnyíti még a játékot az új menüsor, amivel, sokkal egyszerűbben lépkedhetünk szomszédságok között. Emellett ezzel a kiegészítővel érkeztek számomra a legjobb karrierek a játékba. Viszont amennyire jól kidolgoztak egyes hobbikat, mint a konyhaművészet, a zene és tánc, a képző- és iparművészet és a természet, a többi hobbit eléggé elnagyolták, kevés új cselekvési lehetőséget adva hozzájuk. Talán kevesebb hobbira lett volna szükség, de nagyobb részletességre. Ezenkívül a titkos hobbi klubok okoztak még egy kis csalódást. De összességében nagyon tetszik és örülök, hogy a simjeim nem csak tanulással és karrierépítéssel tölthetik végre a szabadidejüket.:)

4. Jó utat!:
Tényleg csak nagyon kicsivel maradt le nálam a Jó utat! kiegészítő. Nagyon szeretek utazni és nyaralni, ezért hihetetlen jó ötletnek tartottam és ez a kiegészítő volt az, amivel sokkal többet kaptam, mint amit vártam. Én a tenger szerelmese vagyok, úgyhogy egyértelműen a tengerparti nyaralások vonzottak, remek újítás az óceánban fürdés és a lebarnulás lehetősége, főként, hogy hallani a tenger zúgását is. Nagyon tetszettek még a hotelek megjelenése, amik egy kis átalakítással igazán álomszerűek lehetnek. Ezenkívül a távol keleti kultúrát is nagyon izgalmasnak találom és az új ételek megjelenése is jó ötlet volt. Ha nyaralnak a simeim, kicsit mintha én is nyaralnék:), ezért nagyon megnyugtató ezzel a kiegészítővel játszani.

5. Megnyitottunk - Vár az üzlet!:
Sokan nem szeretik ezt a kiegészítőt, mert nem jöttek rá az üzletvezetésre, de csak egyszer kell kitapasztalni és utána minden úgy megy, mint a karikacsapás és csak pozitív élményünk lesz.:) Éppen ezért szeretem ezt a kiegészítőt, mert itt van valami küldetésféle is a játékban. Az első üzlet nekem is gyatrán ment, de szépen lassan rájöttem mindenre és rengeteg új dolgot találtam benne, ahogy egyre jobban ment és azóta simjeim sorra nyerik a Legjobbak Legjobbja Díját az ellenőrtől!:) Főként szépségszalonok (most már masszázs szalonok is a Jó utat! óta), az elektronikai üzletek, a szórakoztató központok és az étterem vezetése szórakoztat a legjobban. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálkozzon egy kicsit vele, először nehéznek tűnik, de igazából nem az.

6. Egyetem:
Ezt a kiegészítőt sokan unalmasnak titulálják, pedig egy jó kollégiumban (amit szintén csak itt tapasztalhattam meg:)) nagyon izgalmas a simek élete. Persze a kollégiumot is alaposan át kell építeni, nagy szobákkal és nagy ablakokkal igazán szép kis otthonuk lesz, és mindig történik valami izgalmas itt. Legutóbb például egy simem szült a kollégiumban, pedig eddig azt hittem nem is eshetnek itt teherbe:) és egyetem mellett nevelt gyereket. Érdemes a különböző sim családokból a tiniket egyszerre elküldeni egyetemre, így ha 4-5 sim diplomázik egyszerre, akkor cseppet sem unalmas a játék az egyetemen, sőt! A mobiltelefon megjelenése pedig nagyot dobott a játékon, az új karrierlehetőségekkel együtt.

7-8. Éjszakák:
Az utolsó kettő is holtversenyben van nálam, mert egyik sem teljesítette be igazán a hozzá fűzött reményeket. De az autók és a közösségi területek megjelenése miatt sorolom az Éjszakák kiegészítőt a Házi kedvenc elé. Itt pozitívumként a fentieken kívül a szórakozóhelyekre és étterembe járást emelném ki, amitől még életszerűbb lett a simek élete. Viszont ezzel a kiegészítővel jött a számomra legidegesítőbb dolog is, amit valaha is csináltak az alkotók, ez pedig a harag megjelenése. Ezt ki nem állhatom, ezzel jött a kuka borogatás és a hűtlen simek felpofozása, ami nagyon idegesítő egy románc életcélú simnél. Szerencsére az Évszakok megjelenésével az eperlével könnyebben lemegy a harag, de ez még mindig nem segít a városi simeken. Még egy negatívum a vámpírok megjelenése számomra. Én nem szeretem a nem valós dolgokat a simben, és míg a többi teremtménnyel nem igen lehet találkozni (csak ha mi csináljuk meg őket), addig vámpírokkal tele a belváros és van, hogy egy rosszabb estén egy vámpír 2-3 simemet is megharapja, így azok is vámpírok lesznek. Ezt igazán ki lehetett volna hagyni a játékból.

7-8. Házi kedvenc:
Imádom az állatokat, nekem is van cicám és nagyon vártam ezt a kiegészítőt! Én elhiszem, hogy sokáig tartott, amíg ilyen élethű mozgásúvá elkészítették az állatokat, de én ennek ellenére is csalódtam ebben a kiegészítőben. Tulajdonképpen az állattartáson kívül semmi újdonság nem került a játékba, így nekem ez a legkevésbé kedvenc kiegészítőm. De az állatok nagyon szépek, a bundájuk is gyönyörű, elég élethű a mozgásuk és a viselkedésük is. Nem jó viszont, hogy alapban nem irányíthatóak az állatok, ezért ha valami konkrét dolgot szeretnénk velük, akkor csalásra kell fanyalodnunk, hogy irányíthatóvá tegyük az állatokat. Persze sosem válnék meg tőle, mint ahogy egyik kiegészítőmtől sem, és szinte minden családomnál van egy-két házi állat, de a sorrend az sorrend.:)

2009. február 18., szerda

The Sims 2 Nagyvárosi élet




Folyt.

2009. február 4., szerda

The Sims 2 Szabadidő




Folyt.