2008. augusztus 31., vasárnap

The Sims 1


The Sims a sims sorozat első része, 2000. február 4-én jelent meg és 2 év elteltével máris a minden idők legtöbb példányszámban eladott PC-s játékává lett.
Ezen a listán a sorozat második része, The Sims 2 a második helyet foglalja el.

A számítógépes játékok teljesen új irányt vettek, ahogy a Sims utat nyitott a szimulációs játékoknak. Addig nem sok teret engedtek az efféle szórakozásnak, mert hasztalannak és érdektelennek tartották.
De hát, mint tudjuk több millió ember nem tévedhet.:)

Utat tört a célorientált és végigvezetett, irányított játékok közé és forradalmasította a játékipart, hiszen ennek a játéknak a lényege, hogy az előre, mások által kitalált célok teljesítése helyett, szabad játékra és döntés hozatalra bíztassa az embereket és ehhez egy interaktív környezetet biztosít.
Ezt a játékot mindenki máshogy játssza, nincsenek szabályok és egy kis segítséggel akadályok sem.:) A képzeleted minden lehetőségét megvalósíthatod benne.
Fantáziátlan, egyedül nem boldoguló és kreatívtalan embereknek nem ajánlott.;)

Ez a játék adta meg a sorozat többi részének is az alapját, a fő ideológia itt kialakult és később már csak csiszolgattak rajta.
A grafika természetesen azóta sokat változott és mostanra az egyik, ha nem a legszebb grafikájú játékká nőtte ki magát.
The Sims játék alapja és a kiegészítői is csak angol nyelven jelentek meg.

Hét kiegészítőt adtak ki hozzá, így az alap játék és a kiegészítők különböző kombinációival ezt a játékot később kiadták The Sims Deluxe Edition, The Sims Double Deluxe, The Sims Mega Deluxe, The Sims Triple Deluxe, The Sims Classic Vol 1., The Sims Classic Vol 2. és The Sims Complete Collection, ami az összes kiegészítőt és alap játékot is tartalmazza.

A kiegészítők minden esetben tartalmaznak új tárgyakat, új karaktereket és a legtöbb esetben természetfeletti lényeket. Én sosem értettem, hogy egy élet szimulációs játékban miért van szükség nem életszerű, valótlan dolgokra, de ezt a szokást sajnos a Sims 2-be is továbbvitték.
Az első kiegészítő a Livin' Large volt, amit 2000. augusztus 31-én adtak ki. Angliában, Írországban és Finnországban Livin' It Up néven dobták piacra.
Ebben 125 új tárgyat, új karaktereket, plusz 3 új szomszédságot, új építkezési stílusokat, 8 bájitalt és 5 új karriert jelentettek meg, mint a hacker, munkaerülő, paranormális, zenész és újságíró karrier. Itt jelentek meg a csótányok is, amit a Sims 2 alapjátékába is átvittek.
Ennek a kiegészítőnek a természetfeletti teremtményei a halál, a dzsinn, a robot, az UFO és a zombi.

A második kiegészítő a House Party, ami 2001. április 2-án került a boltokba, a Sims 1 legsikeresebb kiegészítője lett. A nevéből már sejteni lehet, hogy partizás áll ennek a kiegészítőnek a központjában.
Több, mint 100 új tárgyat, mint például a DJ pult, rodeo szimulátor, táncparkett és a tábortűz, 3 új stílust, mint a hawai, a rave és a cowboy stílus és 5 új táncot tartalmaz.
Új karakterként megjelenik a DJ, amivé simünk is válhat, a bérelhető szakács, a pantomimes, természetfeletti lényként pedig a tábortűz szelleme.

A harmadik kiegészítő a Hot Date, amit 2001. november 12-én adtak ki. Ennek a címe is árulkodó, a randizás a fő témája.
Új helyszínekkel bővült a játék, itt jelent meg a belváros és a park is, ahova randevúkat lehet szervezni. Itt jelent meg a közzösségi terület fogalma, ahol másokkal össze lehet futni.
Új cselekvésekkel és tárgyakkal is bővült természetesen a játék, mint a pletykálkodás, kényeztetés, ölelkezés és a piknik kosár, szauna vagy a romantikus hinta.
A hihetetlenül idegesítő Táskás néni, vagyis Mrs. Crumplebottom itt jelent meg először, aki prűd viselkedésével igyekszik tönkretenni a romatikus estéket.

A negyedik kiegészítő a Vacation volt, amit 2002. március 28-án adtak ki. Angliában, Írországban és Finnországban és ha jól emlészem nálunk is On Holiday néven dobták piacra.
Ez a kiegészítő nem meglepő módon a nyaralásról szól. Új helyszínek jelentek meg, a trópusi tengerpart, a mély erdő és a hófedte síparadicsom.
125 új tárgy jelent meg benne, mint a hóember, sátor, csúszda, horgász stég és a vidámparki játékok.
Új karakterként megjelenik a túraszervező, az íjász és a cápa, természetfeletti lényként pedig a jeti.

Az ötödik kiegészítő az Unleashed, ami 2002. november 7-én jelent meg.
Ezzel a kiegészítővel jelentek meg az állatok a Sims játékban, a cica, kutya, papagáj, halak és a gyík.
Tartalmaz 5 új karriert, mint a divattervező, szakács, pedagógus, állatgondozó és cirkuszi idomár, 125 új tárgyat, minden állattartással kapcsolatos újdonság, mint a kutyaház, kaparófa etetőtál.
Új karakterként megjelenik a kutyakiképző, új cselekvésként pedig a kertészkedés és az állatkiállítás.

A hatodik kiegészítő a Superstar, ami 2003. május 13-án jelent meg.
Itt jelent meg minden, ami Hollywood, ami sztrásággal és hírnévvel kapcsolatos.
Ebben 3 új karrier jelent meg, így a simek lehetnek rock sztárok, világhírű színészek, vagy szupermodellek, megismerhetik a hírnév előnyeit és hátrányait.
Új helyszínként megjelenik a stúdióváros és a gyógyfürdők, új cselekvésként a forgatás és a díjátadás, új karakterként a masszőr, a lakáj, a rendező, a koreográfus, a paparazzi és az őrült rajongó, új tárgyakként masszázsfotel, szobor, festmények, ejtőernyő szimulátor, műholdvevő antenna, iszapfürdő, oxigénbár, gőzfürdő.
Megjelentek a hírességek karakterei is, mint például Andy Warhol, Marilyn Monroe, Cameron Diaz, Avril Lavigne.

A hetedik, az utolsó kiegészítő a Makin' Magic volt, ami 2003. október 29-én került a polcokra.
Ez a kiegészítő a varázslással, a mágiával és minden természetfelettivel foglalkozik.
Új szomszédságot tartalmaz, a varázs várost, új karakterek, mint a mutatványos, kígyóbűvölő és a szellemidéző, 175 új tárgyat tartalmaz, mint a tündérláda,
mágikus kristályok, nyikorgó lépcsősorok, kicsavarodott fák, mozgó festmények.
Természetfeletti lények terén pedig szellemekkel és múmiákkal bővült a játék.


The Sims bemutató reklámja:


2002. december 17-én kiadták egy kevésbé ismert verzióját a játéknak, The Sims Online néven. Ez egy online multiplayer verziója volt a Sims játéknak, de nem igazán hozott nagy sikert.
2007-ben az EA átnevezte ezt EA-Land-nek, de egy rövid próbálkozás után belátták, hogy ez nem fog sikerhez vezetni, így bejelentették, hogy 2008. augusztus 1-vel a játék online verziójával minden tevékenységét megszünteti.


The Sims Online bemutató reklámja:


Jól érzitek, hogy a lelkesedés csak a játéktípus leírása közben volt bennem, a többi összeszedett információk közlése, mert a Sims 1-el nem sok tapasztalatom van, csak a játékmód ragadott meg benne.

Egyszer régen 2000-ben - ami leírva nem tűnik régnek, de megélve régen volt - kaptam meg a Sims 1-et. Rögtön megtetszett, bár véletlenül megöltem egy simet, elégett. Meg sok hasonló bénaságot csináltam, mert nem tudtam vele még túl jól játszani, de azért élveztem.:)
Akkor még nem voltam függő, így nem tudtam milyen kiegészítők mikor jelennek meg, nem úgy mint most, hogy alig várom a megjelenési napokat (amúgy végre 26-án megjelent a Nagyvárosi élet!:), juhéjj, mindenki játsszon!), így csak egy-két kiegészítőről szereztem tudomást.
Az alapjátékom volt meg és a House Party, amit nagyon szerettem. Emlékszem azokra a rikító, felfújható, műanyag kinézetű fotelekre, kanapékra és a táncketrecre, amiket feltettem a képek közé is. Meg volt még az Unleashed, de valamiért nem tudtam feltelepíteni, ezenkívül szerettem volna a Hot Date-et is.
Amit nagyon sajnáltam utólag, hogy nem volt meg, az a Superstar. Az On Holidaynek is nagyon örültem volna, de azóta a Bon Voyage kárpótolt.;)

Az alap családok és karakterek már mind megvoltak The Sims-ben, aminek tudom, hogy nem a hivatalos elnevezése a Sims 1, de mivel azóta van 2 és lesz 3, valahogy meg kell különböztetni.:)
Tehát a Sims 1-ben is ott volt már az én nagy kedvencem Don Lothario, vele játszottam főként, mint ahogy a Sims 2-ben is vele kezdtem a játékot. Érdekes, hogy csak sokkal később tudtam meg, hogy a két karakter ugyanaz és hogy nem véletlen a sok egyezés, hanem ugyanazok a kezdő családok a Sims 2-ben.

Majd 2005 elején a munkahelyemen beszélgettem egy sráccal, aki mesélte, hogy ő is szereti a játékokat, a Simset is és hogy milyen jó ez az új DVD-s verió. Csodálkoztam, mert tudtam, hogy nekem nem DVD-n van.
Mondta, hogy megírja nekem. El is hozta és teljesen meglepődtem, hogy ez már valami teljesen más volt, új volt és nagyon szép. Ez volt The Sims 2.
A többi meg már történelem.:)